Mély belső átalakulás

Core Transformation® – Mély belső átalakulás


A Mély belső átalakulás lehetővé teszi, hogy megváltoztassunk küzdelmes viselkedési mintáinkat, szokásokat, beidegződéseket, amelyekkel eddig sehogy sem boldogultunk. Segít ledönteni az eddigi korlátokat, amelyek eddig akadályoztak minket. A folyamat hatására természetes módon megélhetjük legbelsőbb állapotainkat, mint a „létezés”, „belső béke”, „szeretet”, „egység” és „teljesség”.

Olyan gondolatokat, érzéseket, szokásoknak tudsz búcsút inteni, amelyet eddig korlátozhattak abban, hogy megéld ezeket a gyönyörű állapotokat. A rossz tulajdonságainkat, emlékeinket általában nem szeretjük, nehéz elfogadnunk őket önmagunkban, mégis ezek teszik lehetővé, hogy új kaput nyissunk a saját fejlődésünk és megoldásaink felé.

Ebben a folyamatban ezek a nemszeretem gondolatok, érzések, élmények – az egyes részeink, amelyek társainkká válnak. Lehetőségekké formálódnak, pusztán azáltal, hogy felfedezheted bennük azt a jószándékot, amivel segíteni akarnak téged. Ezen keresztül juthatsz el oda, hogy megélhesd a legmélyebb állapotaidat.

A Mély belső átalakulás gyakorlatai során a megoldás és a transzformáció belőled fakad, méghozzá gyengéd és természetes módon.

Sokan tapasztalják, hogy egy folyamat hatására más problémák is kioldódnak, más kapcsolataik is javulásnak indulnak. Több életterületre is hatása lehet egyetlen gyakorlatnak.

A Core Transformation® – Mély belső átalakulás és a Wholeness Work® az NLP (neuro-lingviszikus programozás) két talán legspirituálisabb módszere. Mindkettőben kapcsolódhatsz a természetes, belső bölcsességedhez, amelyből a saját megoldásaid fakadnak. A két módszer rendkívül jól harmonizál és ki is egészítheti egymást. A Wholeness Work®-ről itt olvashatsz bővebben.

EGYÉNI COACHING FOLYAMATOK

Az egyéni folyamatokban a te tempódban haladunk, azzal a témával, ami éppen foglalkoztat. A figyelem teljes egészében a te egyéni fejlődéseden van. Az első konzultáció alatt felteheted a kérdéseidet és megbeszéljük a közös munka feltételeit.

 

CSOPORTOS WORKSHOP

Ha szeretnéd elsajátítani ezt a technikát, önmagadon alkalmazni, vagy esetleg coacként, pszichológusként, segítő szakmádba is alkalmaznád, erre is van lehetőség. Csoportos workshop keretében fedezheted fel és tanulhatod meg a Core Transformation® öt szakaszát, valamint a Aligning Perceptual Positions® – a nézőpontok egyeztetése gyakorlatot is. Az egyéni gyakorlásban is segítséget kapsz az együtt töltött idő alatt. A workshop oldalán megtalálod a részletes tematikát és a következő időpontokat is.

 

Miben segít nekem a Mély belső átalakulás?

Csupán néhány azok közül az élethelyzetek közül, amelyekben segítségedre lehet ez a folyamat:

  • könnyebben változtathatsz a zavaró viselkedési formáidon, miközben mindez összhangban van az értékrendeddel,
  • leteheted a szokásaidat, amelyek eddig zavartak: pl. dohányzás, körömrágás, önszabotázs, és még más szokásokat,
  • teljesíthetővé válhatnak azok a célok, amelyekről korábban elérhetetlennek tűntek,
  • egyszerűbbé válhat az érzelmeid kezelése – támogató és békés módon,
  • javulhatnak az emberi kapcsolataid,
  • könnyebben fejezheted ki az érzéseidet, céljaidat, miközben a többiek igényeit és érzéseit is figyelembe tudod venni,
  • fejlődhet az önbecsülésed, az önbizalmat,
  • megtapasztalhatod az önszeretet érzését és kedvesebben, több együttérzéssel viszonyulhatsz önmagadhoz és másokhoz is,
  • karrieredben is segíthet a céljaidhoz vezető úton, miközben könnyebbé válhat a napi stressz és konfliktusok megoldása.
Mit jelent, hogy tudunk tartalom nélkül is dolgozni?

Tartalom minden, ami az úgynevezett „story” vagy történet része. Nem kell foglalkoznunk a tartalmi vonatkozásokkal, ki, miért, mikor és hogyan tett valamit, vagy azért van most így valami, mert… stb. stb. stb. … Ki tudjuk kapcsolni a „dráma” faktort, ami több okból is hasznos lehet:

  • megtartja a fókuszt, hogy odairányuljon a figyelmed, ahol valóban szükség van rá,
  • nem kell újra teljes valójában átélned a negatív emléket,
  • a részletek nélkül rendkívül hatékonyan és gyorsan tudunk haladni a folyamatban,
  • és végül, de nem utolsó sorban, nem kell megosztanod a történetet, ha nem akarod, mert így is tudunk dolgozni.

A belső világodban – a testedben vagy a körülötted lévő térben kialakult lenyomattal, a belső struktúrával és annak tulajdonságaival dolgozunk, nem a történettel. Mindig azzal dolgozunk, ami az „itt és most”-ban jelen van, és ahogyan megjelenik.

Egyéni coaching ülésekben a hatékonyság elősegítéséhez mégis fontos lehet, hogy feltérképezzük a jelen helyzetet. Ehhez szükséges lehet, hogy bizonyos elemeket megossz a történetedből, abból ahogyan most érzed magad azzal a dologgal kapcsolatban. Az ülések során, ami elhangzik azt természetesen titoktartással kezelem.

Mi a coaching?

Olyan partneri együttműködés, amiben a te egyéni, saját megoldásaidat keressünk, melyekhez eszközöket és keretet kapsz. Jövő-, cél- és megoldásorientált folyamat, ahol te vagy fókuszban. A te tempódban haladunk, az általad kijelölt cél, jövő felé. A folyamatban támogatlak, hogy felfedezhesd erőforrásaidat, erősségeidet, átléphess az eddigi elakadásaidon és a legjobbat hozd ki magadból.

Fontos megjegyezni, hogy a coaching határozottan elkülönül a terápiától és a tanácsadástól. Aki egészségügyi vagy mentális problémával küzd, vagy terápiás, esetleg gyógyszeres kezelés alatt áll, kérem, hogy konzultájon kezelőorvosával mielőtt bármilyen coaching folyamatot indítana.

Mi az NLP?

Az NLP-t a kiválóság tanulmányozásának vagy a változás és a célkitűzés művészetének is nevezik. Hatékony és gyakorlati megközelítést alkalmaz.

Ebben a mozaikszóban a „neuro” az idegrendszert jelöli. Az öt érzékelési csatornánkat, amelyeken keresztül érzékeljük önmagunkat és a minket körülvevő világot: látáson, halláson, érzéseken, ízlelésen és szagláson keresztül.

A „lingvisztikus” pedig arra utal, hogy a szavainkkal és gondolatinkkal hogyan tükrözzük ezt a világot, amit érzékelünk. Ebben benne van a kimondott és a kimondatlan is, hiszen a szokásaink, gesztusaink, testtartásunk rengeteg információt küld a külvilágnak arról ahogyan érezzük magunkat, ahogyan gondolkodunk, meggyőződéseinket, hiedelmeinket és még sok, minden mást is.

Kik tanulták és használják ezt a módszert? Olyan sikeres emberekre is gondolhatsz itt, mint Barack Obama, Tony Blair, Oprah Winfrey, Robbie Williams vagy Andre Agassi.

Honnan származik a Mély belső átalakulás?

A módszer megalkotója Connirae Andreas PhD az 1970-es évektől az első NLP trénerek egyike. Innovatív munkája, tanítása és írásai maradandó hatással voltak az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) területére. Áttörő eredményei között ott szerepelnek a mély belső átalakulás, a Wholeness Work®, az érzékelési helyzetek összehangolása, és a haladó nyelvi minták, életvonal, és a gyász és szégyen feloldásai. Társszerző és szerkesztője volt 11 könyvnek és útmutatónak, köztük: az Elme szíve (Steve Andreas oldalán) és a Mély belső átalakulás (Tamara Andreas társzerzővel) című munkáknak.

Kinek ajánlom a Mély belső átalakulást?
  • Bárkinek, aki készen áll a változásra és fontos a saját fejlődése, a kiegyensúlyozottság és a belső béke megteremtése.
  • Azoknak, akiknek számít a kapcsolataik minősége, a természetes kapcsolódás önmagához és másokhoz.
  • Annak, aki szeretne túllépni az elakadásain és új életminőséget teremteni a személyes fejlődésében.
  • És annak, aki kíváncsi, hogy az NLP és a spiritualitás, a belső bölcsesség hogyan tudnak gyakorlati szinten együttműködni.

Fontos megjegyezni, hogy a módszer sikereitől függetlenül, aki mentális betegséggel küzd, gyógyszeres vagy terápiás kezelés alatt áll, kérem, hogy konzultájon kezelőorvosával mielőtt bármilyen coaching folyamatot indítana.


Az első alkalom – Egyéni konzultáció

Küldj egy rövid bemutatkozó, motivációs levelet az email címemre. Ezután a megadott elérhetőségeden felveszem veled a kapcsolatot, hogy időpontot egyeztessünk és megbeszéljük a közös munka feltételeit. Kitérünk arra is, milyen céljaid vannak ezzel a folyamattal és ebben hogyan tudlak támogatni Téged, valamit az egyes általam alkalmazott módszerek milyen módon segíthetnek Téged ezen az úton.

Részletek

  • Egy coaching folyamat 6 alkalmat ölel fel.
  • Egy alkalom 90 perc.
  • Az első konzultációs alkalom (45 perc) ingyenes.
  • Helyszín: jelenleg online – Zoom vagy Skype

FORRÁSOK

További források és hasznos linkek

Mielőtt döntenél, hogy elindulsz ezen az úton, talán olvasnál még a Core Transformation® – Mély belső átalakulás folyamatokról, hogy tudd, ez valóan a te utad. Összegyűjtöttem számodra néhány hasznos linket, amelyek segíthetnek neked és könnyen elérhetőek. (Többségük angol nyelvű, de egyes videóknál elérhető az automatikus magyar fordítás.)

Connirae Andreas – Tamara Andreas: Mély belső átalakulás c. könyv (magyar, antikvár példányban elérhető)

A Mély belső átalakulás hivatalos honlapja: Core Transformation® Official Site (angol)

Bevezető a Mély belső átalakulásba – Free intro to Core Transformation® with Mark Andreas (Youtube, angol)

A transzformáció állomásai – Stages of Transformation by Connirae Andreas (Youtube, angol)


ACC, Business & Sport Coach, Points of You® Practitioner, The Wholeness Work® Trainer, Core Transformation® Coaching, Hatha jógaoktató

Több éve foglalkozom aktívan önismerettel és önfejlesztéssel. Szerencsésnek tartom magam, hogy mind a Wholeness Work®-öt, mind a Core Transformation®-t az alkotóktól tanulhattam meg. Mindkét módszert rendkívül hatékonynak tartom a változások elérésében, mivel eddig elérhetetlen mélységekben és természetes módon hoznak sorsfordító változásokat. A Core Transformation® alap és haladó tréningiet Tamara Andreas és Mark Andreasnál végeztem el és az általunk tanított eredeti formátumban alkalmazom ezt a technikát. A Wholeness Work®-kel együtt, rendszeresen gyakorlom magamon is a saját önismereti utamon és meditációs gyakorlataimban is.

Folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogy újabb mélységeit fedezzem fel és tudjam átadni ezeknek a folyamatoknak, ezért rendszeresen részt veszek a Wholeness Work® és a Core Transformation® alkotóinak újabb workshopjain és a nemzetközi gyakorlócsoportokban is.

Ezeken a coaching üléseken is arra törekszem, hogy megtapasztalhasd azt a gyengéd, megengedő és természetes folyamatot, ami ennek a módszernek a sajátja. Az alapgyakorlatot akár magadon is elkezdheted alkalmazni, miután megtapasztaltad ezt a könnyen követhető struktúrát. Ebben támogatlak, hogy felfedezve és átélve a legmélyebb belső állapotaidat, igazi pozitív változást érhess el az életedben.

Henrik, a Core Transformation - Mély belső átalakulás folyamatról

„A neve kiválóan tükrözi a folyamatot: belül hat, mélyen benned. Nagyon hasznos, mert helyére tudnak kerülni régi akár gyermekkori események, emlékek. Más megvilágításban látod a családod és felfedezed a saját értékeid. Köszönöm.”

Ügyfelem a Wholeness folyamatról

Krisztivel nagyon jó volt együtt dolgozni, határozottan és mégis gyengéden vezetett végig, tökéletesen kapcsolódott hozzám és pont akkor és ott kérdezett tőlem, ahol kellett. Maximálisan éreztem a figyelmét a folyamat alatt, segített megértenem, mi is történik. Bármikor dolgoznék vele újra. 🙂.”

Gábor Nikolett

Nagy általánosságban azt vettem észre, hogy minden alkalom után egyre magabiztosabbá válok és egyre jobban szeretem magam. Egyre inkább azzá válok, aki valójában vagyok, képes vagyok birtokolni és használni azt az ősi erőt, amivel rendelkezem, de eddig féltem tőle vagy nem is voltam tudatában. Mintha bele nőnék a saját bundámba/ szerepembe. Sokkal gyorsabb maga a folyamat és a hatása azonnal érezhető.


Még nem vagy biztos benne? Inspirálódj még több sikerélményből!

Miről mesélnek neked a képek?