Business Coaching

Folyamatos kihívásokkal találkozol a munkádban és túl soknak érzed? Valahogy nem találod a helyed, és elfolyik az energiád? Multinacionális vállalati közegben dolgozva előfordulhat, hogy úgy érezed kiégtél, semmire sem jut időd, sok helyen kell megfelelned egyszerre. A fejed fölött ott az előléptetés felé való hajtás vagy a friss kinevezéssel való küzdelem… és valahol útközben elveszel, nem találod önmagad. A kollégákkal sem a régi a kapcsolat, elbeszéltek egymás mellett, vagy nem érted őket. Pedig szeretnéd, hogy jobban működjenek a dolgok és élvezed is, amit csinálsz, miközben magadra is jut időd.
A coaching számos területen tud segítséget nyújtani Neked. Kapcsolódhatsz önmagadhoz, hogy megtaláld a saját utad és a megoldást, amit aktívan felhasználhatsz a pozitív változáshoz. Eközben átformálhatod azokat az élményeket, gátakat, amelyek eddig a megvalósítás útjában álltak. Felfedezheted a benned rejlő erőforrásokat, amelyek segítenek elérni a célod.
Business coachingban, mire helyezem a hangsúlyt a folyamatokban? Az emberre, a lélekre, mert bármilyen szerepben is viszünk végig egy napot, a lelkünk velünk van, bennünk van, annak minden tulajdonságával, sikerével és félelmével együtt.
Módszerek, amelyekkel találkozhatsz
- NLP (Neuro-lingvisztikus programozás) gyakorlatai. Például: hiedelmek, belső hang átformálása, életfonal.
- Az NLP rendkívül hatékony célkitűzési metódusa – az NLP-t a célkitűzés művészetének is nevezik.
- The Wholeness Work® transzformatív folyamatai – bővebben itt olvashatsz róla.
- Core Transformation® – Mély belső átalakulás folyamatai – erről itt olvashatsz bővebben.
- Points of You® képkártyák és általában a képek kreatív, színes, intuitív eszköztára
- Klasszikus coaching módszertan
Mi a coaching?
Olyan partneri együttműködés, amiben a te egyéni, saját megoldásaidat keressünk, melyekhez eszközöket és keretet kapsz. Jövő-, cél- és megoldásorientált folyamat, ahol te vagy fókuszban. A te tempódban haladunk, az általad kijelölt cél, jövő felé. A folyamatban támogatlak, hogy felfedezhesd erőforrásaidat, erősségeidet, átléphess az eddigi elakadásaidon és a legjobbat hozd ki magadból.
Fontos megjegyezni, hogy a coaching határozottan elkülönül a terápiától és a tanácsadástól. Aki egészségügyi vagy mentális problémával küzd, vagy terápiás, esetleg gyógyszeres kezelés alatt áll, kérem, hogy konzultájon kezelőorvosával mielőtt bármilyen coaching folyamatot indítana.
Mi az NLP?
Az NLP-t a kiválóság tanulmányozásának vagy a változás és a célkitűzés művészetének is nevezik. Hatékony és gyakorlati megközelítést alkalmaz.
Ebben a mozaikszóban a „neuro” az idegrendszert jelöli. Az öt érzékelési csatornánkat, amelyeken keresztül érzékeljük önmagunkat és a minket körülvevő világot: látáson, halláson, érzéseken, ízlelésen és szagláson keresztül.
A „lingvisztikus” pedig arra utal, hogy a szavainkkal és gondolatinkkal hogyan tükrözzük ezt a világot, amit érzékelünk. Ebben benne van a kimondott és a kimondatlan is, hiszen a szokásaink, gesztusaink, testtartásunk rengeteg információt küld a külvilágnak arról ahogyan érezzük magunkat, ahogyan gondolkodunk, meggyőződéseinket, hiedelmeinket és még sok, minden mást is.
Kik tanulták és használják ezt a módszert? Olyan sikeres emberekre is gondolhatsz itt, mint Barack Obama, Tony Blair, Oprah Winfrey, Robbie Williams vagy Andre Agassi.
Mi a Wholeness Work®?
A Wholeness Work® gyakorlati szinten teszi lehetővé, hogy megéld a saját életed teljességét. Utat nyit, hogy egyszerűen, könnyedén és természetesen tudd leküzdeni az akadályokat, feloldhasd a korlátaidat, elköszönj a rossz emlékektől, miközben a lelked békét talál. Több mint egy meditációs technika, mert konkrét élményekkel és elakadásokkal tud dolgozni. Néhány irányelv, amit a Wholeness Work® alkalmaz:
- Mindig a legegyszerűbb módot keressük.
- Az erő nem működik. Arra megyünk, ami természetes és könnyedén történik.
- A Tudatos Jelenlét megtapasztalása a kulcs a megoldáshoz.
A módszer megalkotója Connirae Andreas PhD az 1970-es évektől az első NLP trénerek egyike. Innovatív munkája, tanítása és írásai maradandó hatással voltak az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) területére. Áttörő eredményei között ott szerepelnek a mély belső átalakulás, érzékelési helyzetek összehangolása, és a haladó nyelvi minták, életvonal, és a gyász és szégyen feloldásai. Társszerző és szerkesztője volt 11 könyvnek és útmutatónak, köztük: az Elme szíve (Steve Andreas oldalán) és a Mély belső átalakulás (Tamara Andreas társzerzővel) című munkáknak.
Mi a Core Transformation® – Mély belső átalakulás?
A mély belső átalakulás lehetővé teszi, hogy megváltoztassunk küzdelmes viselkedési mintáinkat, szokásokat, beidegződéseket, amelyekkel eddig sehogy sem boldogultunk. Segít ledönteni az eddigi korlátokat, amelyek eddig akadályoztak minket. A folyamat hatására természetes módon megélhetjük legbelsőbb állapotainkat, mint a „létezés”, „belső béke”, „szeretet”, „egység” és „teljesség”.
Néhány helyzet, amelyben eredményeket hozhat számodra a folyamat:
- könnyebben változtathatsz a zavaró viselkedési formáidon, és mindez összhangban van az értékrendeddel,
- egyszerűbbé válhat az érzelmeid kezelése – támogató és békés módon,
- javulhatnak az emberi kapcsolataid, könnyebben fejezheted ki az érzéseidet, céljaidat, miközben a többiek igényeit és érzéseit is figyelembe tudod venni,
- fejlődhet az önbecsülésed, az önbizalmat, megtapasztalhatod az önszeretet érzését és kedvesebben, több együttérzéssel viszonyulhatsz önmagadhoz és másokhoz is,
- karrieredben is segíthet a céljaidhoz vezető úton, miközben könnyebbé válhat a napi stressz és konfliktusok megoldása.
A módszer megalkotója Connirae Andreas PhD az 1970-es évektől az első NLP trénerek egyike. Innovatív munkája, tanítása és írásai maradandó hatással voltak az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) területére. Áttörő eredményei között ott szerepelnek a mély belső átalakulás, a Wholeness Work®, az érzékelési helyzetek összehangolása, és a haladó nyelvi minták, életvonal, és a gyász és szégyen feloldásai. Társszerző és szerkesztője volt 11 könyvnek és útmutatónak, köztük: az Elme szíve (Steve Andreas oldalán) és a Mély belső átalakulás (Tamara Andreas társzerzővel) című munkáknak.
A Core Transformation® – mély belső átalakulásról itt olvashatsz bővebben.
Mit adhat neked a coaching folyamat?
- A jövőben levő lehetőségeidre fókuszál és nem a múltbéli hibáidra.
- Hatékonyan tűzhetsz ki teljesíthető célokat.
- Növeli az önbizalmad és az önbecsülésed.
- Megváltoztathatod a korábbi negatív tapasztalataidat, amelyik eddig gátoltak vagy korlátoztak.
- Fejlődhet a kommunikációd és szorosabb kapcsolatot alakíthatsz ki a téged körülvevő emberekkel.
- Megtalálhatod a belső motivációd, hogy a legjobbat hozd ki magadból.
- Segít feltérképezni a lehetőségeket a karriered és a magánéleted területén.
- Inspirálja a kreativitásod.
- Fejleszti az intuíciód és az önismereted.
- Támogató környezetben dolgozhatod ki jövőtervedet és a hozzá vezető utad lépéseit.
- Pozitív életszemléletet alakíthatsz ki.
A Wholeness Work® és a Mély belső átalakulás folyamatainak hatásairól itt és itt olvashatsz bővebben.
Milyen témákkal fordulhatok hozzád business coachingra?
Ezekkel a témákkal fordulhatsz hozzám:
- Önismeret és személyes fejlődés
- Célkitűzés – az NLP hatékony célkitűzési módszerével.
- Szerepek kiteljesedése, megfeleléssel kapcsolatos elakadások
- Akadályozó viselkedési módok, szokások leküzdése
- Változáskezelés
- Időgazdálkodás, stratégiai gondolkodás
- Kulturális és multinacionális különbségek megélése, feldolgozása
- Vezetői identitás és vezetői önismeret
- Munka és magánélet egyensúlya
Ezen témák esetében biztosan találkozol a Wholeness Work® vagy a Mély belső átalakulás folyamataival is.
Mi a Points of You®?
Fotó-terápiás eszköz, amely képeken és metaforákon keresztül segít találkoznunk önmagunkkal és másokkal. Kreatív, hatékony eszköz a személyes és professzionális fejlődéshez. Lehetőséget teremt, hogy megállj egy pillanatra az élet rohanó világában, hogy gondolkozz, érezz, kérdéseket tegyél fel… nézőpontot válthatsz és befelé figyelhetsz. Lehetővé teszi, hogy mélyre tekintsünk, megszemléljük életünk jelentős kérdéseit és folyamatait, és azzal, hogy új nézőpontokat fedezünk fel általa, elvezet minket a tudatossághoz, a cselekvéshez.
Miből áll a Points of You® coaching játék?
A játék asszociatív kártyákból áll, mindegyiken egy fénykép és egy téma található, melyhez egy elgondolkodtató könyv is tartozik – mind arra hív minket, hogy számtalan nézőpontból tapasztaljuk meg a kérdéseket, megszabadulva a berögződött mintáktól, megnyílva az új lehetőségek és a fejlődés felé. A játék a fénykép, a téma és az általunk választott kérdés közötti kapcsolatra épül. Elősegíti a tudatosság, a cselekvés, a betekintés, és a fejlődés közötti kapcsolatot. Erőteljes eszköz önmagunk felfedezéséhez, csapatépítésre, vezetői képességek fejlesztésére és társas összejövetelekre… és szórakoztató is! : )” – Points of You® – The Coaching Game
Kinek ajánlom a coachingot?
Mindenkinek, aki nyitott önmagára, hogy felfedezze a saját személyiségét és lehetőségeit. Akiknek fontos a személyes fejlődés és akik kíváncsiak az intuíciójuk erejére. Azoknak, akik szeretnének változtatni eddigi viselkedésmódjukon és egy harmonikusabb, teljesebb életminőséget kialakítani és sikeressebbek lenni szerepeikben.
Kinek nem ajánlom a coachingot?
Annak, aki még nem áll készen a változásra. Minden változást megelőz egy természetes folyamat, amelynek során megérik bennünk az elhatározás, hogy változtassunk, szintet lépjünk az életünkben, a kapcsolatainkban. Ez egy természetes, olykor nehéz, fájdalmas folyamat. Az erőltetés, vagy alibikeresés nem működik. Akkor indulj el a coaching felé, ha úgy érzed nyitottsággal és önmagad felé kíváncsisággal tudsz rálépni erre az útra.
Ha bármelyik ponton magadra ismertél és készen állsz a változásra, fejlődni, új nézőpontokat megismerni, amelyekkel könnyebben alakíthatod ki a számodra vágyott jövőt, akkor szeretettel várlak egy bemutatkozó beszélgetésre.
Az első beszélgetés és a közös munkánk kezdete
Küldj egy rövid bemutatkozó, motivációs levelet az email címemre. Ezután a megadott elérhetőségeden felveszem veled a kapcsolatot, hogy időpontot egyeztessünk és megbeszéljük a közös munka feltételeit.

Részletek
- Egyéni coaching folyamatok
- Csapatépítő workshop: ajánlat alapján
- Helyszín: jelenleg online – Zoom vagy Skype
- Kapcsolat

ACC, The Wholeness Work® Trainer, Business Coach, Points of You® Practitioner
2015. fordulópont volt az életemben, ebben az évben kezdtem el önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozni. 2018 tavaszán elvégeztem egy az ICF által akkreditált képzést és Business Coach lettem, majd 2020-ban Points of You® Certified Practitioner. A Wholeness Work® gyakorlatai a hivatásom és a mindennapjaim részévé váltak. Később a Core Transformation® – Mély belső átalakulás folyamatát is beépítettem az eszköztáramba.
Tizenkét évig dolgoztam multinacionális cégeknél, köztük a Morgan Stanley-nél, a világ egyik legnagyobb befektetési bankjában főleg Budapesten, majd három és fél évig New Yorkban. Többször kezdtem újra az életemet, míg végül felfedeztem a valódi hivatásom. Rájöttem, hogy amiben a szenvedélyt megtalálom, amihez szívből, nyitottan tudok kapcsolódni, ott végtelen motivációs forrást és örömet találok. Ebben segítek másoknak is, hogy megtalálják azt a harmonikus és szenvedéllyel teli életutat, amiben önazonosan és önmaguk teljességében tudnak jelen lenni.
„Krisztinát kedves nyitott coachnak ismertem meg. Gyorsan megtalálta velem a közös hangot és a beszélgetéseink során mindig a pontos és megfelelő kérdéseket tette fel számomra, amivel segített továbblépni az aktuális problémákon. Mindenkinek szívesen ajánlom, aki egy lelkiismeretes, becsületes coachot keres s elég bátor saját magával szembenézni, így fejlődni.”
„A Krisztinával töltött konzultációk során (a segítségével) sikerült felismernem, hogy az általam sokszor akadályként és gyengeségként megélt dolgok az életemben és munkámban valójában nem is azok. Megmutatta számomra, hogy azokat más megközelítésből is lehet, és érdemes szemlélni, hogy ne lehessenek blokkoló tényezők többé.”
„A coachot pedig azoknak ajánlom, akiknek szükségük van egy kedves, odafigyelő, a dolgok mögé látó, szeretetteljes, csodálatos ember támogatására ebben a fantasztikusan izgalmas és megható folyamatban. És mindenkinek, aki szeretné ezt a módszert egy biztonságos, szeretetteljes, ítéletektől mentes, megtartó légkörben átélni újra és újra.”