Sport Coaching

Sport Coaching

~ Egyéneknek és csapatoknak a belső egyensúlyért és a legjobb teljesítményért ~


„Az aranyérem csodálatos dolog, de ha nélküle nem érsz eleget, akkor vele sem érsz eleget. ” ~ Jég veled c. film ~

Sport, teljesítmény kapcsán sokszor hallod: „Fejben dől el”. Extrém sportoknál, vagy más egyéni és csapatversenyzőknél is fel-felbukkan: „Egyedül kell megoldanom”. Ezeket hallva, eszembe jutnak a hajózással kapcsolatos tanulmányaim: a Mayday… mit is jelent pontosan? Csapatversenyen és egyéniben egyformán, mi történik a tengeren egy legmagasabb fokú segélykérő, vészhívás leadása esetén? Fejben dől el az is, hogy tudod mikor van szükséged plusz segítségre a fizikai és technikai tréningen túl, mert nem csak az egyéni és a csapat teljesítmény múlhat rajta, hanem a fizikai és lelki sérülés, stressz okozta fizikai tünetek, megbetegedés elkerülése vagy az emberélet megmentése is.

Míg az edződ a fizikai edzésben és a technikai fejlődésben segít, addig a sport coach a mentális és érzelmi felkészülésben támogat téged. A software kiegészítés a hardware-hez.

A software, hogy a legjobbat tudd kihozni magadból. Stabilan, kiegyensúlyozottan tudj jelen lenni a versenyen, edzésen a pályán, a hétköznapjaidban, és azokkal az emberekkel való kapcsolataidban, akik támogatnak abban, hogy elérj a célvonalhoz (a család, szüleid, gyerekeid, barátaid, a társad, a párod, a csaptattársaid, az edződ…), és …, hogy épségben hazajöjj.

Ehhez a belső egyensúly, az önmegtartás, és a megfelelő technikák önálló alkalmazása úgy vélem, nagyon fontos faktor. Itt olyan belső egyensúlyra gondolok, ami nem függ a teljesítménytől, sport eredménytől, sikertől, kudarctól, vagy bármilyen más elvárástól, csak attól, hogy te testben, fejben, lélekben és érzésekben egyben, egységben és a helyeden vagy. Hogy vigyázz magadra, a csapatodra és elérd az eredményt, amit célként kitűztél magadnak: és lehet az egy kupa, az aranyérem, a biztonságos hazatérés a kikötőbe, vagy a játék önfeledt élvezete is.

A sport coaching folyamatokban a lelki és mentális felkészüléssel foglalkozunk. Ebben szeretnélek támogatni olyan eszközökkel is, amelyeket később önállóan is tudsz alkalmazni, nem csak a pályán, edzésen, hanem azon kívül is.

Ezen eszközök között megtalálhatóak:

  • a célkitűzés és teljesítményértékelés,
  • csapatépítés,
  • vizualizációs és relaxációs gyakorlatok,
  • képkártyák, fotóterápiás játékok, storytelling,
  • valamint holisztikus szemlélettel dolgozó technikák is.

A témakörökről, melyben támogatást kaphatsz és az alkalmazott módszerekről lentebb olvashatsz.

Milyen témákkal fordulhatok hozzád coachingra?
  • szorongás, teljesítmény kényszer, lámpaláz,
  • motivációvesztés, kiégés,
  • siker-kudarc feldolgozása,
  • negatív belső beszéd, gondolati sémák,
  • blokkoló hiedelmek, szokások, érzések,
  • érzelmek kezelése,
  • stresszkezelés,
  • kommunikációs nehézségek,
  • célkitűzés, és célok elérése,
  • csapatkohézió, összetartás hiánya,
  • szerepkonfliktusok kifelé, a külvilág felé, és a belső világodban (edző, csapatkapitány, játékos, mentor, tanítvány stb.),
  • társaskapcsolatok (sport, magánélet),
  • új csapattagok integrációja,
  • sérülés feldolgozása és visszatérés az aktív vagy rendszeres sportba,
  • aktív sportolás után visszatérés a civil világba.
Mi az NLP - neuro-lingvisztikus programozás?

Az NLP-t a kiválóság tanulmányozásának vagy a változás és a célkitűzés művészetének is nevezik. Hatékony és gyakorlati megközelítést alkalmaz.

Ebben a mozaikszóban a „neuro” az idegrendszert jelöli. Az öt érzékelési csatornánkat, amelyeken keresztül érzékeljük önmagunkat és a minket körülvevő világot: látáson, halláson, érzéseken, ízlelésen és szagláson keresztül. A „lingvisztikus” pedig arra utal, hogy a szavainkkal és gondolatinkkal hogyan tükrözzük ezt a világot, amit érzékelünk. Ebben benne van a kimondott és a kimondatlan is, hiszen a szokásaink, gesztusaink, testtartásunk rengeteg információt küld a külvilágnak arról ahogyan érezzük magunkat, ahogyan gondolkodunk, meggyőződéseinket, hiedelmeinket és még sok, minden mást is.

Néhány alkalmazott NLP gyakorlat:

  • átfogó és hatékony célkitűzés,
  • életfonal, célok beépítése az életfonalba,
  • negatív, szabotáló belső hangok, belső beszéd átformálása pozitívvá,
  • korlátozó hiedelmek átformálása
  • Valamint két rendkívül hatékony metódus is az NLP égisze alatt fejlődött ki, melyek alkotója Dr Connirae Andreas, a legleső NLP trénerek egyike:
    • The Wholeness Work® – A teljesség, EGÉSZség munkája
    • Core Transformation® – Mély belső átalakulás

Utóbbi két technikáról lentebb olvashatsz bővebben.

 

Mi a Wholeness Work®?

A Wholeness Work® gyakorlati szinten teszi lehetővé, hogy megéld a saját életed teljességét. Utat nyit, hogy egyszerűen, könnyedén és természetesen tudd leküzdeni az akadályokat, feloldhasd a korlátaidat, elköszönj a rossz emlékektől, miközben a lelked békét talál. Több mint egy meditációs technika, mert konkrét élményekkel, elakadásokkal és testben megjelenő blokkokkal tud dolgozni. Néhány irányelv, amit a Wholeness Work® alkalmaz:

  • Mindig a legegyszerűbb módot keressük.
  • Az erő nem működik. Arra megyünk, ami természetes és könnyedén történik.
  • A Tudatos Jelenlét megtapasztalása a kulcs a megoldáshoz.

Jelenleg IV szinten és több, mint 20 gyakorlatot sajátíthatsz el a meditációtól kezdve, az érzelmi reakciók kioldásán keresztül egészen a családállításig. A szintek egymásra épülnek. A módszer megalkotója Dr Connirae Andreas.

„Annak a jóllétnek az érzése, ami ebből a folyamatból megérkezik hozzád, nem kötődik sem a sikerhez, sem a megfelelő kapcsolat meglétéhez. És mégis, mikor ebből a fajta egyedi, önazonos jóllét érzéséből éljük a napjainkat, az élet hajlamos jobban alakulni. Természetesebb módon veszünk részt a világ mozgásában, és könnyebben tudunk kapcsolódni azokhoz az emberekhez, akiknek a közelében szeretnénk lenni (és élvezhetjük azok társaságát is, akikét korábban talán nem).”

~ Connirae Andreas a Wholeness Work®-ről ~

Az élet nagyon sok területén érzékelhető a hatása, nem is nagyon lehet egy-egy specifikus témakört vagy életterületet említeni. Ami megérkezhet hozzád a folyamatok nyomán:

  • mély relaxációt és az idegrendszer békés újrahangolását tapasztalhatod,
  • természetes módon kioldódnak olyan problémák, amelyek addig megoldhatatlannak tűntek,
  • építheted az önbizalmad és fejlődhet az érzelmi intelligenciád,
  • javulhatnak az emberi kapcsolataid, és kevésbé hatnak rád a stresszes, feszült helyzetek,
  • átformálhatod, elengedheted a múltbéli negatív érzéseket, sérelmeket, fájó emlékeket, gyengéd, természetes módon,
  • pozitív attitűdöt alakíthatsz ki a napjaidban,
  • a jóllét és kiegyensúlyozottság növekvő érzését tapasztalhatod,
  • könnyebben hozzáférhetsz a természetes bölcsességedhez és a saját teljességedből fakadó megoldásaidhoz,
  • humorérzékkel, kreatívan és együttérzéssel viszonyulhatsz önmagadhoz és a környezetedhez.

Habár testérzetekkel is tudunk dolgozni, és jótékony hatásai között szerepelnek többek között a migrén és a stressz tüneteinek csökkenése is, a módszer nem helyettesíti sem a szakorvosi, egyéb gyógyászati vagy terápiás kezelést!

A Wholeness Work® folyamatairól és tréningekről itt olvashatsz bővebben.

Mi a Core Transformation® – Mély belső átalakulás?

A mély belső átalakulás lehetővé teszi, hogy megváltoztassunk küzdelmes viselkedési mintáinkat, szokásokat, beidegződéseket, zavaró gondolatokat és érzéseket, amelyekkel eddig sehogy sem boldogultunk. Segít ledönteni az eddigi korlátokat, amelyek eddig akadályoztak minket. A folyamat hatására természetes módon megélhetjük legbelsőbb állapotainkat, mint a „létezés”, „belső béke”, „szeretet”, „egység” és „teljesség”.

Csupán néhány azok közül az élethelyzetek közül, amelyekben segítségedre lehet ez a folyamat:

  • könnyebben változtathatsz a zavaró viselkedési formáidon, miközben mindez összhangban van az értékrendeddel,
  • leteheted a szokásaidat, amelyek eddig zavartak: pl. dohányzás, körömrágás, önszabotázs, és még más szokásokat,
  • teljesíthetővé válhatnak azok a célok, amelyekről korábban elérhetetlennek tűntek,
  • egyszerűbbé válhat az érzelmeid kezelése – támogató és békés módon,
  • javulhatnak az emberi kapcsolataid,
  • könnyebben fejezheted ki az érzéseidet, céljaidat, miközben a többiek igényeit és érzéseit is figyelembe tudod venni,
  • fejlődhet az önbecsülésed, az önbizalmat,
  • megtapasztalhatod az önszeretet érzését és kedvesebben, több együttérzéssel viszonyulhatsz önmagadhoz és másokhoz is,
  • karrieredben is segíthet a céljaidhoz vezető úton, miközben könnyebbé válhat a napi stressz és konfliktusok megoldása.

A módszer megalkotója Dr. Connirae Andreas. A Core Transformation – Mély belső átalakulás® folyamatainak hatásairól itt olvashatsz bővebben.

Mi a Points of You® képkártyás coaching játék?

Fotó-terápiás eszköz, amely képeken, metaforákon és motivációs történeteken keresztül segít találkoznunk önmagunkkal és másokkal. Kreatív, hatékony eszköz a személyes és professzionális fejlődéshez. Lehetőséget teremt, hogy megállj egy pillanatra az élet rohanó világában, hogy gondolkozz, érezz, kérdéseket tegyél fel… nézőpontot válthatsz és befelé figyelhetsz. Lehetővé teszi, hogy mélyre tekintsünk, megszemléljük életünk jelentős kérdéseit és folyamatait, és azzal, hogy új nézőpontokat fedezünk fel általa, elvezet minket a tudatossághoz, a cselekvéshez.

A kártyák gyorsan olyan mélységekbe juttattnak el egy-egy témakörben, ami valóban változást indít el ez életünkben. Új világot nyit a szívekben, a tervezésben és az elakadások felfedezésében és leküzdésében. A képek segítségével és metaforáin keresztül könnyebbé válik megnyílni és beszélgetni olyan dolgokról is, amihez eddig csak nehezen tudtuk megtalálni a szavakat, hogy kifejezzük az érzéseinket, gondolatainkat.

Varázslatos eszköz lehet az önmagunkkal való munkában, páros coaching folyamtokban, vagy csoportos workshopokon is. Rendezvényeiden is segítheti a megérkezést, és az egymásra való hangolódást, egymás megismerését.

A Points of You® technikáról és tréningről itt olvashatsz bővebben.

Kinek ajánlom a sport coachingot?
  • Élsportolóknak,
  • hobbisportolóknak,
  • az őket támogató hozzátartozóknak,
  • és sportszakembereknek.

Azoknak, akiknek a technikai felkészültség mellett fontos a lelki és érzelmi egyensúly, és a személyes fejlődés is.



ACC, Business & Sport Coach, Points of You® Practitioner, The Wholeness Work® Trainer, Core Transformation® Coaching, Hatha jógaoktató

Történelem szakon diplomáztam, a témám Lord Nelson és a Brit Királyi Haditengerészet volt, majd elsodort az élet, és 12 évig dolgoztam multinacionális cégeknél, itthon és New Yorkban. Miután hazaköltöztem éreztem, hogy váltanom kell, és ekkor kezdődött a coach és tréneri pályafutásom. Gyerekkoromtól kezdve táncoltam a versenytánctól kezdve a balettig, New Yorkban tanultam amerikai szteppet és színházi jazz táncot, argentin tangót a világ legjobb táncosaitól. Valamint több sportot is kipróbáltam, köztük a teniszt és a lovaglást, majd a jógát is. A mozgás mindig meghatározó volt számomra, a versenyben pedig inkább a játék öröme érdekelt, mint a győzelem. Hosszú idő után visszataláltam a tengerhez és a hajózáshoz, és bár több sportágat kipróbáltam, mégis ez áll a legközelebb a szívemhez. Nem is a sport miatt, inkább a felfedezés és az új tájak, tudás iránti kíváncsiság miatt. A friss tengeri levegőnek pedig nincsen párja. Tengeri vitorlás jogosítványt és nemzetközi rádiós képesítést is szereztem, valamint folyamatoson igyekszem bővíteni a tudásom, gyakorolni, amikor csak lehetőségem van.

Olyan programot és coaching folyamatokat szeretnék támogatni, amiben a csapatok és egyéni sportolók fejlődése és teljesítményének elősegítése mellett a sportolók önmegtartó technikáinak a fejlesztése is ugyanolyan szerepet kap. Úgy hiszem, akkor végeztem jól a munkám, ha az ügyfelemnek már nincs rám szüksége, mert pályára állt. Stabilan, kiegyensúlyozottan tud jelen lenni a napjaiban és ehhez a belső egyensúly, az önmegtartás, és a megfelelő technikák önálló alkalmazása úgy vélem, nagyon fontos faktor. Itt olyan belső egyensúlyra gondolok, ami nem függ a teljesítménytől, sport eredménytől, sikertől, kudarctól, vagy bármilyen más elvárástól.



Időpontfoglalás és ajánlatkérés

  • Minden coaching folyamatot megelőz egy konzultáció és/vagy egyeztető megbeszélés. Bejelentkezés egyéni coachingra és/vagy ajánlat kérése csapatoknak emailen.
  • 1 alkalom 90 perc
  • Helyszín:
    • Online – Zoom
    • Személyes alkalom: egyeztetés nyomán
  • Kapcsolat – coachandsmile [kukac] gmail.com
Henrik a Wholeness I-III. workshopban tapasztalt folyamatiról

„Sokkal többet vagyok jelen, a Tudatos Jelenlétemmel a környezetemben. A múltkor, nyitott szemmel csináltam és úgy is működik. Élesebben látsz és hallasz. Sokkal többször figyelek arra, hogy jó akkor most álljunk meg egy pillanatra, legyünk tudatosan jelen és akkor, hogy néz ki ez a szituáció úgy. És ezt tényleg be lehet húzni bárikor, bármilyen állapotban.”

Nikolett a Wholeness I-III. workshopban tapasztalt folyamatiról

„Amiért tetszik a Wholeness, az a gyorsasága, egyszerűsége és az a mérhetetlen nagy szeretet és megengedés, amit közben tapasztalok.Nem kell gondolkozzam azon, hogy vajon ki, miért, hol, mikor tett vagy nem tett valamit, ami nekem így vagy úgy esett és amiért én most viselkedem valahogyan, ha valaki nyomkodja a gombjaimat… Csak arra van szükség, hogy érezzem azt, ahogyan most vagyok. A többin pedig szeretetteljesen, megértően és türelmesen végig vezetnek.”

Kata a Wholeness I-II. workshopban tapasztalt folyamatiról

„A béke és a nyugalom, mindegyik folyamat végén megvolt. És nekem leginkább erre van szükségem. Hogy harmóniát érezzek magam körül, és békét. Minden alkalommal olyan belső békét éreztem, amit még egyetlen eszközzel vagy folyamattal sem. Mintha akadályokat rúgnék le és sokkal könnyedebb lenne tovább haladni, mert azt érzem nem fáj, hogy nem fáj, hogy könnyű a testem, a lelkem, minthogyha le lennének szedve rólam súlyok.”


Még több élményből inspirálódnál? Itt olvashatsz történeteket és beszámolókat a coaching folyamatokról!

 

Ha szeretnél értesülni a következő workshopokról és érdekességekről, itt fel tudsz iratkozni a hírlevélre!

Milyen erőforrás jut eszedbe a képekről?